Még egy érv a mediáció mellett
A mediáció költsége részben beszámítható a válási illetékbe az Illetéktörvény 58. § (4) pontja alapján, ha a felek a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően egyezséget kötnek.
Válási
Konzultáció
A válási konzultáción részletes információt kap a válással kapcsolatos minden szükséges tudnivalóról.
ALAP
Válási Mediációs Csomag
Az Alap csomagot azoknak ajánljuk, akik egymás között már megbeszéltek mindent, nincs közös kiskorú gyermekük, és szeretnék, ha már az első tárgyaláson a bíróság felbontaná a házasságukat.
Mit tartalmaz az Alap Válási Mediációs Csomag?
- 1 mediációs ülés a házaspárral közösen, maximum 2 óra.
- (További órák: 20.000 Ft/fő/megkezdett óra)
- Egyezség megfogalmazása, írásbeli rögzítése, segítség a keresetlevél kitöltésében, tájékoztatás a bírósági eljárás megindításáról és a folyamatáról.
STANDARD
Válási Mediációs Csomag
Azoknak a házaspároknak ajánljuk, akiknek közös kiskorú gyermekük van, így az egyezségben részletesen szabályozni kell a hatályos jogszabályoknak megfelelően a gyermekre vonatkozó kérdéseket. Azoknak ajánljuk, akik egyetértenek a gyerekekkel kapcsolatos és egyéb kérdésekben is.
Mit tartalmaz az Standard Válási Mediációs Csomag?
- 1 mediációs ülés a házaspárral közösen, maximum 3 óra
- (További extra órák: 20.000 Ft/fő/megkezdett óra)
- Egyezség megfogalmazása, írásbeli rögzítése, segítség a keresetlevél kitöltésében, tájékoztatás a bírósági eljárás megindításáról és a folyamatáról.
EXTRA
Válási Mediációs Csomag
Azoknak ajánljuk, akik között vita van, és fontos témában nem tudnak megegyezni (pl. vagyonmegosztás, vagy szülői felügyeleti jogok gyakorlása, kapcsolattartás, gyermektartás stb.). Abban viszont egyetértenek, hogy jobb, ha ők maguk hoznak döntést minél előbb a saját sorsukról, mint ha évekig elhúzódó, költséges per végén, egy előre nehezen megjósolható ítéletbe kellene majd beletörődniük.
Mit tartalmaz az Extra Válási Mediációs Csomag?
- 1 vagy 2 mediációs ülés a házaspárral közösen, maximum 5 óra.
- Amennyiben szükséges, külön-külön megbeszélés a felekkel. (2 x 1 óra).
- (További extra órák: 20.000 Ft/fő/megkezdett óra)
- Egyezség megfogalmazása, írásbeli rögzítése, segítség a keresetlevél kitöltésében, tájékoztatás a bírósági eljárás megindításáról és a folyamatáról
Válási mediáció időpontja
Az ügyfelekkel előzetesen egyeztetett időpontban.
Válási mediáció helyszíne
Megbeszélés szerinti előre egyeztetett helyszínen.
Jelentkezés válási mediációra
Tel.: (+36) 20 983 5818
E-mail: dr.muranyi.ildiko@gmail.com